(Az eredeti novella, melynek egyszerűsített részletét közöljük, a Körkép 2017, 109. oldalán jelent meg.)
Háromnegyed hatos helyi járat (részlet)
Háy János nyomán
A néni mindennap lement hozzá, és az öt negyvenötös busszal ment el. A bácsi kikísérte a buszhoz. Kicsit korábban mentek, mert késő busz nincsen, csak késő utas. Főként egy olyan országban, amilyen az övéké, hogy minden pontos. Minden délutánt együtt töltöttek. Nézegették a régi fényképeket. Azokon még ők voltak a fiatalok, és nem mások, mint most. “Az apu”- így kezdte a néni, -“emlékszel?” Mondott egy olyan történetet, amilyet csak az apuról lehetett elmondani. A bácsi akkor előhozakodott egy másik történettel…
Karácsonykor a néni és a bácsi a gyerekeknél voltak. Már tíz is elmúlt, mire hazaértek. Akkor telefonált a néni. “Hol voltál ilyen sokáig?” -, kérdezte a bácsit. “Meg kellett várni, hogy hazahozzanak” -, mondta. –“Jó volt?” -, kérdezte a néni. Jó, hogy volt egy csomó étel, amiről nem tudta, hogy mi, s hogy az egész kicsit olyan volt, mintha ott sem lenne, biztos, mert nagyothall, azért. –“Kérsz még, apu?” -, kérdezte a fia. De a bácsi azt kezdte magyarázni, hogy annyi ismeretlen szó hangzik el, hogy tényleg a Stille Nachton kívül olyan, mintha egy idegen bolygóra tévedt volna. A néni és a bácsi, mindketten nevettek. Már csak ketten őrizték azt a világot, ami az övéké volt. A nagy karácsonyfát, a családi fogadalmat, hogy vigyáznak egymásra, amíg élnek, csak ők emlékeztek az egyszerű ételekre, amit ettek, s arra az érzésre, ha tényleg kéne, a Jézuska itt otthonra lelne. –“Holnap lejössz?” -, kérdezte a bácsi. –“Le.”-, mondta a néni, majd azt kérdezte: -“Van karácsonyfád?”- “Egy ágat vettem, s rátettem egy díszt, tudod, ami akkor lett a fán…”- , és mesélt egy évről, amikor ez a kis dióhéjba fektetett Jézuska felkerült a fára. A néni nem emlékezett. –“Csak egyet?”-, kérdezte a néni. –“Nem”- mondta a bácsi, -“még két gömböt is”-.
(A fenti szöveget középhaladóknak ajánljuk.)
[A fenti szöveget középhaladóknak ajánljuk.]
Háromnegyed hatos helyi járat (részlet)
Háy János nyomán
A néni mindennap lement hozzá, és az öt negyvenötös busszal ment el. A bácsi kikísérte a buszhoz. Kicsit korábban mentek, mert késő busz nincsen, csak késő utas. Főként egy olyan országban, amilyen az övéké, hogy minden pontos. Minden délutánt együtt töltöttek. Nézegették a régi fényképeket. Azokon még ők voltak a fiatalok, és nem mások, mint most. “Az apu”- így kezdte a néni, -“emlékszel?” Mondott egy olyan történetet, amilyet csak az apuról lehetett elmondani. A bácsi akkor előhozakodott egy másik történettel…
Karácsonykor a néni és a bácsi a gyerekeknél voltak. Már tíz is elmúlt, mire hazaértek. Akkor telefonált a néni. “Hol voltál ilyen sokáig?” -, kérdezte a bácsit. “Meg kellett várni, hogy hazahozzanak” -, mondta. –“Jó volt?” -, kérdezte a néni. Jó, hogy volt egy csomó étel, amiről nem tudta, hogy mi, s hogy az egész kicsit olyan volt, mintha ott sem lenne, biztos, mert nagyothall, azért. –“Kérsz még, apu?” -, kérdezte a fia. De a bácsi azt kezdte magyarázni, hogy annyi ismeretlen szó hangzik el, hogy tényleg a Stille Nachton kívül olyan, mintha egy idegen bolygóra tévedt volna. A néni és a bácsi, mindketten nevettek. Már csak ketten őrizték azt a világot, ami az övéké volt. A nagy karácsonyfát, a családi fogadalmat, hogy vigyáznak egymásra, amíg élnek, csak ők emlékeztek az egyszerű ételekre, amit ettek, s arra az érzésre, ha tényleg kéne, a Jézuska itt otthonra lelne. –“Holnap lejössz?” -, kérdezte a bácsi. –“Le.”-, mondta a néni, majd azt kérdezte: -“Van karácsonyfád?”- “Egy ágat vettem, s rátettem egy díszt, tudod, ami akkor lett a fán…”- , és mesélt egy évről, amikor ez a kis dióhéjba fektetett Jézuska felkerült a fára. A néni nem emlékezett. –“Csak egyet?”-, kérdezte a néni. –“Nem”- mondta a bácsi, -“még két gömböt is”-.
(A fenti szöveget középhaladóknak ajánljuk.)
[A fenti szöveget középhaladóknak ajánljuk.]